A 3-as rétegű csillapítás után pengeölő váltás következett, a 2-es csillapításű INOV-8 X-Talon 212-vel.

Korábban már ismertem a modell egy tájfutósított szögekkel kombinált változatát, ami igen kétélű fegyvernek mutatkozott. Előnye és hátránya ugyanazon pontján nyugszik, míg könnyű talajon a tapadó gumirétege felgyorsította a befektetett munkát, addig vékonyított tulajdonsága a talaj legkisebb kitüremkedést is megérezte, akár egy durvább kaviccsal felszórt úton is, így óvatosan kívántam nekirugaszkodni a feladatnak. Bár jobban örültem volna egyelőre egy 2,5-es csillapítású opciónak. :) 

A lábbelit a honlap tájfutásra alkalmasnak nyílvánította, így bátran vetettem bele magam az igazi örömökbe. A bócsai Boróka kupa ideális nyitánynak mutatkozott, ahol barátságos homokon csúsztathatom magam végig az eszközzel. Nem kihívva a sorsomat, erdőben melegítettem be a feladatra és régen nem végzett futóiskolával próbáltam felkészíteni a talpamat az új érzésekre. Egy alföldi homokbuckás terepen ideális ha otthon hagyjuk a merevbőr tájfutó szöges cipőket, a célra tökéletesen idealizált kényelmesebb X-talon 212-es konstrukciónak mindenképpen jár a pipa. A pályát szinte végig sikerült erős tempóban a kívánt mozgással ledarálni és a homok sem szívárgott be annyira, mint amennyire féltem tőle. A korábban érzett achilles fájások teljesen elmúltak, pedig a laza talaj csak ellenem volt. Egyértelműen meg lehet állapítani, hogy a kellően kivitelezett alsólábszári (achilles, vádli) nyújtásokkal nem esik szét a mozgás, és a rosszul sikerült lépések sem torpantanak meg.

Persze egy homokfutás még nem ad teljes képet a valóságról, így a Hosszú OB-ra készülés jegyében köves-erdei utakon is teszteltem:

Nagy segítséget nyújtott az ideális mozgás eléréséhez, hogy emelkedővel kezdődött az edzés, így mire síkra értem már nem kellett azzal foglalkoznom, hogy odafigyeljek a helyes testtartásra. Nekem a hosszabb emelkedő futások végére a derekam néha beszól, így a vádlinyújtás után megfelelő mennyiségű derékkörzést is hozzácsaptam a bemelegítéshez. Az első 5km-en nagyon mentek a lábaim érzékenységet sehol sem tapasztaltam, bár a vádlijaim 1 óra után igen kemények lettek. A rádőlés plusz energiákat von el, amíg teljesen rá nem tudok állni. A köves utakat viszont sajnos nem mindenhol tudtam kikerülni, így a vékony talprésznek köszönhetően a bal lábfejem két elülső támasztó pontja között bekaptam egy olyan szúrást, amitől tartottam. Bár az edzést ettől még végig bírtam futni, másnapra jobban fájt, így pihenőt rendeltem el.

A HOB-ig viszonylag széles dózerutakon használtam csak, de a versenyen már nem futhattam ennek a szellemében. A pálya 2/3-a átvezetett egy olyan kőmezőn, amin már nem lett volna szabad versenytempóban áthaladnom, a támaszkodó (és a nehéz lépéseket ösztönösöen végző) jobb talpam a vékony csillapítórétegnek köszönhetően olyan ütést kapott, ami felért egy durrdefekttel. Ilyenkor az adrenalin még nagyon hajtja az embert, így a célig még sikerült elfojtanom a kellemetlen érzést, de a verseny után sajnos 4 napot ki kellett hagynom, képtelen voltam normálisan ráállni. Sajnos fáradtan sokkal nehezebb koordináltan mozogni, és én a továbblépésre egyelőre még nem értem meg, erre a problémára kell megoldást találnom, mielőtt tovább nyújaztnám a csillapítást. Akik ennél a pontnál tartanak, köves terepre gonddal merészkedjenek rá. Az evolúciónak is sok idő kellett, így én sem sürgetem a dolgot, fontos, hogy ne sérüljek bele!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.